Korábbi, államilag szervezett lakosságcserék hatása a csehszlovák-magyar egyezmény megszületésére THE IMPACT OF FORMER, GOVERNMENT-ORGANISED POPULATION EXCHANGES ON THE BIRTH OF THE CZECHOSLOVAK–HUNGARIAN TREATY

Abstract

Európában, az első világháborút követően, illetve a második világháború alatt és után a többé-kevésbé szuverén államok több alkalommal is éltek a lakosságcsere eszközével. Céljuk az etnikailag homogén állam megteremtése, és/vagy a kisebbségi sorban élő nemzettársak hazatelepítése volt. Az egyezményeket a kormányok több esetben kényszer, a kisebbségek elleni túlkapások és jogfosztó rendelkezések hatására kötötték meg. Ezek gyakran a háborúk alatt bekövetkezett változásokat rögzítették és nem ragaszkodtak a paritás elvéhez. A tanulmány az 1918 és 1948 között lezajlott államilag szervezett „lakosságcsere akciókat” (görög-török, ukrán-lengyel, csehszlovák-magyar), illetve az azokat lehetővé tevő jogszabályokat, valamint a döntések és tárgyalások mögötti politikai, gazdasági és társadalmi motivációkat hasonlítja össze. Az így elvégzett elemzés révén bemutatásra kerülnek a hasonlóságok, párhuzamok és a különbségek, illetve az, hogy a különböző lakosságcsere-megállapodásokhoz vezető tárgyalásokon a korábban megkötött egyezmények következményeit és tanulságait mennyiben vették figyelembe, volt-e hatása a korábbi lakosságcseréknek a csehszlovák–magyar rendezésre. Az elemzés fontos része annak vizsgálata, hogy az érintettek milyen előzetes tudás és tapasztalat alapján viszonyultak a csehszlovák-magyar kérdéshez. A vizsgálat érinti az első ilyen típusú és precedensértékű megállapodást, a görög–török lakosságcsere-egyezményt, valamint az ukrán (szovjet)-lengyel egyezményt, illetve azt, hogy ezen megállapodások a későbbiekben mennyiben bizonyultak követendő példának. Végül a tanulmány vizsgálja azt a kérdést is, hogy az 1945 után formálódó két politikai tábor mennyire kezelte példaértékűnek az általuk jónak vélt, korábban már végrehajtott egyezményeket a magyar-csehszlovák relációban.

In Europe, following World War I, and also during and after World War II, more or less sovereign states exercised population exchanges on multiple occasions. Their aim was to establish an ethnically homogeneous state and/or to repatriate their minority countrymen. In many cases, governments entered into the treaties under the impact of constraint, abuses of minorities and provision depriving their rights. On many occasions, these stabilised the changes occurring during the wars and neither party was keen on observing the principle of parity. This paper compares the government-organised (Greek-Turkish, Ukrainian-Polish, Czechoslovak–Hungarian) “population exchange campaigns”, the legislation enabling these, as well as the underlying political, economic and social motivations of the decisions and negotiations. This comparative analysis enables presenting similarities, parallels and differences, as well as to what degree the consequences and conclusions of previous treaties have been considered during the negotiations, and also whether former population exchanges had any impact on normalising Czechoslovak–Hungarian relations. The analysis also focuses on identifying the preliminary knowledge and experience of the stakeholders applied in resolving the Czechoslovak–Hungarian issue. The assessment also covers the first treaty of this kind, the often referenced population exchange treaty between Greece and Turkey and the Ukrainian(Soviet)-Polish treaty, as well as to what extent these treaties turned out to be examples to follow. Finally, the paper also examines to what extent the two political sides evolving after 1945 tried to follow the lead of previously implemented treaties between Hungarians and Czechoslovaks which they considered appropriate.