A magyar 2. hadsereg frontra küldésének diplomáciai háttere

Absztrakt

1941 decemberére hazatértek a Szovjetunió elleni harcokban résztvevő magyar csapatok. Már csak megszálló erők tartózkodtak az elfoglalt területeken. A német vezetés azonban nagyobb erőfeszítést követelt a szövetségeseitől. Az elszenvedett jelentős német veszteségek pótlására, a szovjet nyersanyagforrások megszerzése érdekében Hitlernek szüksége volt az olasz, a román, a magyar haderő fokozottabb bevonására. A román vezetés további erők bevetéséhez feltételül szabta, hogy Magyarország is küldjön csapatokat a keleti frontra, ne tudja megőrizni érintetlenül a haderejét. A Magyarországra látogató német külügyminiszter, Joachim von Ribbentrop majd a Wehrmacht főparancsnoka, Wilhelm Keitel vezértábornagy a Honvédség kétharmadának frontra küldését követelte. Cserébe korszerű fegyverek átadását ígérték, ugyanakkor komoly retorziókkal fenyegettek, ha a magyarok kivonnák magukat a közös harcból. Magyarország politikai vezetése nehéz helyzetbe került. Bárdossy László miniszterelnök nem merte elutasítani a kérést, az egész magyar haderőt azonban nem akarta frontra küldeni. Bárdossy és a Vezérkar főnöke, Szombathelyi Ferenc vezérezredes szokatlanul heves viták árán csak a frontra kerülő erők csökkentését tudta elérni. A nem tervezett frontszereplés súlyos politikai következményekkel és tragikus veszteségekkel járt.