Restauráció, reform vagy újjáépítés az alapokról? Katolikus államreform-elképzelések a két világháború között RESTORATION, REFORM OR RECONSTRUCTION OF THE FUNDS? CATHOLIC IDEAS OF STATE REFORM BETWEEN THE TWO WORLD WARS

Abstract

Absztrakt

Másfél évvel az első világháború után, amelyet minden tekintetben súlyos válság uralt, a magyar politikai életben világossá vált, hogy az 1914 előtti ismert „boldog békeidőkhöz” való egyszerű visszatérés szinte lehetetlen. A felelős politikai vezetés számára egyértelmű volt, hogy orvosolni kell a korábban fennálló politikai, gazdasági és társadalmi problémákat, amelyeket a magyar államszervezet 1918 és 1920 közötti válsága tovább súlyosbított. A történeti Magyarország szétesését követő időszakot a politikai rendszer teljes instabilitása jellemezte, ezért ennek a korszaknak egyes demokratikus elemei a keresztény-konzervatív narratíva számára hibának bizonyultak, melyeket a jövőben el kellett kerülni. Az 1919 késő őszétől fokozatosan hatalomra kerülő keresztény-konzervatív táborban ugyanakkor nem volt egységes álláspont a megváltoztatandó paraméterek számát illetően, ezek a teljes restauráció és a mélyreható modernizáció közötti mozgóskálán kerültek az egyéni ideológiai és hitéleti meggyőződés függvényében kijelölésre. A Bethlen István nevével fémjelzett politikai csoporton kívül a hatalomra kerülő konzervatív tábor mellett volt egy konzervatívabb, de ugyanakkor progresszív keresztény társadalmi ellenzék is, amely a teljes újjáépítésre szólított fel. A korszak konzervatív katolikus gondolkodói, akikre ez a tanulmány összpontosít, meg voltak győződve, hogy egy új államrend révén lehet megszabadulni a „liberalisztikus” államfelfogástól és ugyanakkor a „totális államtól” is, amit a korszakban a bolsevizmus (a megélt és valós tanácsköztársaság rémuralma) testesített meg. Számukra az igazi demokrácia nem jelentette a tömegdemokráciát, sokkal inkább a kompromisszumot és érdekkiegyenlítést egy ettől elvontabb, elméletileg magasabb szinten, ezért elutasították a többpártrendszeren alapuló parlamentarizmus létjogosultságát. Ennek alternatívájaként egy új, a szolidaritáson és a szubszidiaritáson alapuló (hivatás)rendi államszervezetet vizionáltak, és megpróbálták megvédeni saját koncepciójukat és a jövöbeni magyar államot mind a féktelen libertárius, mind az inherens veszélyt jelentő totalitárius gondolatokkal szemben. Mindvégig a szubszidiaritás, az „organikus demokrácia” és a korrektívumokkal kiegészített magángazdaság pártján álltak, mely magába tudja olvasztani a magasztos cél elérése érdekében a modernizált (hivatás)rendiség koncepcióját. Úgy gondolták, ez az államreform kormányzati támogatással és a társadalom belátásával párosítva sikerre vihető. Jelen tanulmány célja, hogy felvázolja ennek az újjáépítési koncepciónak a politikaelméleti hátterét.

ABSTRACT
After a year and a half after the end of the First World War, which was dominated by serious crisis in all respects, it was clear in Hungarian political life that a simple return to the “happy times of peace” known before 1914 was almost impossible. It was clear to the responsible political leadership that the pre-existing political, economic and social problems, which were exacerbated by the crisis of Hungarian statehood between 1918 and 1920, had to be remedied. The period of the disintegration of historical Hungary was characterized by the complete instability of the political system, therefor some democratic elements of this era proved to be a mistake and had to be eliminated in the future for the Christian-conservative narrative. At the same time in the Christian-conservative camp, which gradually came to power from the late autumn of 1919, however, there was no consensus on the number of parameters to be changed, selected on a moving scale between total restoration and profound modernization as a function of individual ideology and beliefs. In addition to the conservative trend that came to power, the political group marked by the name of István Bethlen, there was also a more conservative, but at the same time progressive, Christian social opposition that called for complete reconstruction. The conservative Catholic thinkers of the era, on whom this study focuses, were convinced that a new state system could get rid of the “liberalist” conception of the state and at the same time the “total state” embodied in the era by Bolshevism (the reign of a lived and real Soviet republic in 1919 in Hungary). For them, true democracy did not mean mass democracy, but rather compromise and balance of interests on a more abstract, theoretically higher level, and therefore rejected the legitimacy of multi-party parliamentarism. As an alternative to this, they argued for a new system of vocational orders based on solidarity and subsidiarity, and sought to defend their own concept and the Hungarian state of the future against both unbridled libertarian and inherently threatening totalitarian ideas. All along, they stood for subsidiarity, “organic democracy,” and a private economy backed by corrections, believing that state reform, coupled with government support and societal insight, could succeed. The present study seeks to draw the political theoretical background of this reconstruction concept.