Egy közép-európai kisállam nyomorúsága, avagy: hogyan lettünk az elsőkből utolsók

Abstract

Az Európai Központi Bank 2006-os éves jelentése bemutatja a 21. századba átlépett közép-kelet-európai országok főbb gazdasági mutatóit. Már-már mazochista elszántság kell ahhoz, hogy magyar polgár az adatokat olvassa. A négy visegrádi ország közül, de a balti államokat is megvizsgálva, Magyarországon a legkisebb a gazdasági növekedés (2006-ban 3,9%, míg a többiek 5–12% között szóródik). Ezzel szemben itt a legnagyobb az államháztartás hiánya (2005-ben 7,8 a GDP %-ban mért adat, s a 2006-os konvergenciaprogram szerint ez még nőtt is: 10,1%). Az észtek több mint 2% többletet értek el, s a többiek is csak 2,5–3,4% közötti mínusszal zártak. Jóval kisebbel tehát, mint Magyarország. Mivel a túlköltekezés már jó néhány éve folytatódik, nincs mit csodálkozni azon, hogy az adósságállomány terén is vezetünk. Az EKB adatai szerint a 2006-os (konvergenciaprogram szerinti) adat 67,% volt a GDP-hez képest, szemben az észtek 3,4%-ával vagy a csehek 30,6%-ával. Legközelebb hozzánk a lengyelek vannak, de azok is fényévnyi távolságra: 42% az adósságállományuk a GDP-hez képest. A litvánoké 18,4%, a letteké 12,1%. A szlovákok 33,1%-on állnak. Ha bő fél évtizeddel ezelőtt, 2001–2002-ben vettünk le a polcról egy kelet-európai átalakulásról szóló könyvet, tanulmányt, abban Magyarország az éltanulók között szerepelt. Adósságállományunk ugyan akkor sem volt alacsony, de növekedési mutatóink kedvezőek voltak, s számos tekintetben jobb minősítést kaptunk, mint versenytársaink. Ezek a munkák rámutattak, hogy Magyarország már a rendszerváltás előtt már hozzáfogott bizonyos reformokhoz, s így természetes módon lett a nyugati piaci szereplők első számú partnere, hiszen a többi országban csak sokkal később kezdődtek meg a változások.