A csehszlovákiai magyar nőírók és a kisebbségi irodalom Problémafelvetés

Absztrakt

Az első világháborút követő határváltozások az irodalomban is változásokhoz vezettek. Fokozatosan kialakultak az egyetemes magyar irodalom és a kisebbségi magyar irodalmak fogalmai, amelyeket az aktuális országhatárok alakítottak. A 20. század első néhány évtizedében körvonalazódott irodalomképet ezek a történelmi tények is formálták. A korszak nőírói Magyarország határain belül és kívül különféleképpen alkalmazkodtak a helyzethez. Tanulmányomban azt vizsgálom, az új határok mennyiben akadályozták és mennyiben segítették a kisebbségi, elsősorban a csehszlovákiai magyar irodalom nőíróit abban, hogy műveik megjelenhessenek, és elfoglalhassák helyüket az újonnan alakuló irodalmi kánonban, esetleg mennyiben könnyítette vagy nehezítette helyzetüket az az irodalmi és kulturális kisebbségi közeg, amelyben az irodalom fő célja az identitás erősítése és megtartása volt. A nőírók helyzetének meghatározásához szükséges körüljárni a kisebbségi irodalom fogalmának kialakulását, fejlődését és napjainkra szinte teljes kiüresedését, s ezzel összefüggésben vizsgálni a nőírók recepcióját az egyes korszakokban. A tanulmány terjedelme nem tesz lehetővé mélyebb elemzést, de rövid összefoglalást nyújt a kisebbségi irodalmakon belül létezett/létező problémákról, s áttekinti a csehszlovákiai nőírók jelenlétét az irodalomban. Végül pedig felveti annak szükségességét, hogy a feminista irodalomtudomány és kultúrakritika eszközeivel az egyes írónők munkássága feldolgozásra kerüljön, hiszen a kisebbségi irodalom fogalmának kiüresedésével, s szinte megszűnésével fennáll annak a veszélye, hogy ezen irodalmak nőírói többszörösen marginalizált szerepükből adódóan teljesen a feledés homályába merülnek.