Alternatívák a megmaradásért vívott harcban: Az erdélyi szászok a dualizmus korában Alternatives in the Fight for Survival: The Transylvanian Saxons in the Era of the Dual Monarchy
##plugins.themes.bootstrap3.article.main##
Absztrakt
Erdélyben a Kiegyezés idején már jó 700 éve honos németajkú lakosság sajátos történelmi fejlődése révén igen erős nemzeti és politikai öntudattal rendelkezett. Alátámasztotta ezt fejlett és tagolt társadalma, erős gazdasági bázisa, magas színvonalú kulturális élete, iskolarendszere, honismereti és hagyományőrző szervezeteinek hálózata, színvonalas politikai, tudományos és szépirodalma, irigylésre méltóan sokrétű egyesületi és társulati élete, színes sajtója. E háttérintézményei az 1918-as impériumváltást megelőzően javában prosperáltak. A szászok mégsem voltak elégedettek: az 1867-es Kiegyezést és ezzel együtt feudális kiváltságaiknak a polgári kor elvárásaihoz passzoló átalakítását kifejezett nemzeti sérelemként élték meg, s ezért érdekérvényesítő politikájuk alapvető újragondolásához fogtak. Ennek nyomán a dualista Magyarország keretrendszeréhez fűződő viszonyulásuk jelentős változáson ment át. Mindez a szász közösségen belül is súlyos törésvonalak kialakulásához, ám egyszersmind pezsgő politikai élethez vezetett. Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, a magyarbarát és magyarellenes attitűd együttélése, ily módon a „magyar időkből” származó tapasztalatok és érdekérvényesítési stratégiák majd 1918 után, az impériumváltást követően is éreztetni fogják hatásukat.
By virtue of their peculiar historical development, a local German-speaking people with their own distinct national and political consciousness had already called Transylvania home for some 700 years by the time of the Austro-Hungarian Compromise of 1867. This consciousness was supported by their advanced and structured society, strong economic base, advanced cultural life, own educational system, network of patriotic and traditionalist organizations, high quality political, scientific and literary works, vibrant media and diverse associational and communal life. Prior to the regime change that occurred in 1918, these support institutions prospered. Even so, the Transylvanian Saxons were not satisfied; they regarded the Austro-Hungarian Compromise of 1867 and their subsequent loss of feudal privilege in exchange for meeting the requirements of the Bourgeois Age as national grievances, which led to a fundamental reconsideration of how best to advocate for their interests. As a result, their attitude towards the framework of Dualist Hungary significantly changed. All this led to major fault lines within the Transylvanian Saxon community even as a lively political life emerged at the same time. We would be scarcely wrong to claim that the coexistence of both pro- and anti-Hungarian sentiments, having arisen from the experiences and advocacy strategies of the “Hungarian Times”, would make their presence felt even after the regime change in 1918.